A futás méltó befejezése lett a mai napnak. Egy óra lett volna  a mai adagom, de a 39. perc után fel kellett adnom, mert a tengerparton majdnem elvitt a szél, akkora vihar volt! 

Igencsak szomorkásra sikerült a mai nap is. Napok óta szakad az eső, már a sokadik esernyőjét szedte szét a vihar a gyerekemnek és mindannyiónknak. A másik gyerekem meg otthon fekszik immár két hete betegen. Epehólyag gyulladása van. :(  

Ilyen hangulatban két dolgot tehet az ember. Az első, hogy elmegy futni és ezáltal feltölti kifogyóban lévő endorfin készletét. Este meglesz.

A második, hogy meghallgat egy jó lemezt. Egy jó zenét egy jó zenésztől. Neem, nem Ákos Rosszkedv című számáról van szó. Ma John Lee Hooker nap van. Még most is emlékszem arra amikor "megismerkedtünk". Egy Carlos Santanával közös zenéjét hallottam meg. Aztán nem győztem oknyomozni, mire megtaláltam ki is ő. Nekem magasan felette áll Miles Davisnek. Most sokan felszisszennek de tudjátok, kinek a pap, kinek a pap-lan. A kedvencem tőle, az a lemez amikor a barátaival zenél. Be is másolom nektek ide. Akit érdekel, hallgassa meg! Mire a végére ért a video, rájöttem, hogy egyáltalán nem is baj az, ha ma rossz a kedvem, hiszen ha mindennap ugyanolyan derültségben és megelégedésben telne, akkor az egyáltalán nem lenne boldogság, mert hiányozna a kontraszt.

John Lee Hooker: https://www.youtube.com/watch?v=7i3siC0suus

Viszonylag eseménytelenül telnek a napok. Brigi és Zsolt csak aludni járnak haza, én keresem a munkát és az új lakást....és állatira fotózok. Elkezdtem a héten a felkészülést, hogy májusban el tudjak indulni egy 10 km-es versenyen. Jaj, de imádok futni! :) Sokszor eszembe jut, hogy élhettem futás nélkül kerek 40 évig!!?? Későn ébredő lennék? :) Még szerencse, hogy España és én kereszteztük egymás útját, mert különben soha nem ismerném ezt az érzést. Pedig voltak már otthon is próbálkozások, ugye Renykém! Úgy évente öt alkalommal. :)

Aki ismer, tudja (és mivel a blogot csak olyan olvassa, aki ismer, így mindenki tudja), hogy rossz hírt vinni én ugyan nem szeretek és ha lehet nem is teszem. Ősi bölcsesség, hogy a rosszhír vivőjét.....nem szeretik. Most mégis ezt kell tennem, ugyanis a ti nagyon jó csapatotokat a mi nagyon jó baszk pasijaink annyira elverték, hogy az valami fogalom! Ha még volna ezen a bolygón aki nem tudná, annak a kedvéért leírom, hogy 3-1 lett az esti meccs vége. És az én gyermekem, még erre is azt mondja, hogy "kicsit gyengélkedik" a Barca, de azért mégiscsak szereti. Háát kisfiam, ahogy érzed! Lehet jobban járnál a kék-fehérekkel! :) 

22 km volt a heti adagom! :)

Mi is álmodozunk egy állatkáról, éppen ezért vásárolunk is holnap egy lottót, mert nekünk nem lakásra van szükségünk hanem egy házra. A macskákat már jól ismerjük, szétszedi az összes bútort. A kutyával pedig az a baj, hogy korán kell vinni sétálni. És mi teljes mértékben asszimilálódtunk, mert nagyon későn fekszünk és még később ébredünk. Spanyolabbak lettünk a spanyoloknál! :) Ezt egy lakásban tartott kutya nehezen viselné. 

Ma délután végre időt tudott rám szánni Drága Edinám és elmentünk teázni. :D Egy emberrel beszélgetni, aki érti a szavaidat, poénjaidat.....felbecsülhetetlen! Igaz, feláldoztam a mai futásomat a teázás oltárán, de megérte. Illetve mehettem volna utána, de nagyon fáztam mire hazaértem, meg álmos is voltam. Szóóval, gyenge voltam és győzött a lustaság. 

Majdnem minden dolog a megszokott hétvégi medrében csordogált, kivéve azt az egyet, hogy eljutottunk a Monte Urgul nevű hegyre (a tengerparti képeken már láthattátok távolról). Szerencsés együttállása volt az eseményeknek, mert volt napsütés és volt hajlandóság Zsoltikámban, hogy elmenjünk oda. Hajlandóság eléggé deficites volt az utóbbi hónapokban, amikor én minden napsütéses vasárnap előjöttem a nagy tervvel: menjünk fel a hegyre! Készültek fotók is. Még szép, hiszen hol nem készülnek fotók!? :)

A heti futásom Kedveseim 25,4 km volt. Tudjátok.....jus do it! Ha nekem megy, akkor bárki másnak is! :)

...hogy összehozott minket az utókornak. Nem tudhattuk, hogy mire iszunk előre, egy ártatlan korty volt és nézd mi lett belőle...!" :)

Szerintem néhányon biztos emlékeztek, hogy ma 5 éve, hogy megismerkedtem a Bogarammal. Tünde barátnőm mindenképp, mer' majdnem nem engedte be az ura a bulizós éjszaka után. He-he-he!! Kati is emlékezhet, de ő bojkottálja a blogom olvasását. Ugye csajok, hogy elrohant ez az 5 év? De nem csak ez az 5 év, ha a fiamra nézek, akkor rájövök, hogy a 20 is elvágtázott.

Tehát évforduló. Erre az alakalomra kaptam a képen látható futócipőt. Ami nem ám akármilyen lábbeli. Én úgy hívom, fénybenfutó cipő. Ugyanis, azt képzeljétek el, hogy amikor megkaptam, gyorsan ki is próbáltam. Persze az eső elmaradhatatlan, akkor is volt. Amikor mentem le a tengerpartra már a 280 lépcsőn éreztem, mintha csúszna a cipő! Elkezdtem a futást és amikor befékeztem a piros lámpánál, sikerült elcsúsznom. Gondolhatjátok, hogy Donostia  legnagyobb sétáló utcáján, úgy érzem ez esetemben nem is lehet kérdés. Edina kedvéért: Avda Libertade! :) Semmi gond tudjátok, bénadelelkes vagyok, uzsgyi tovább. Kb. 20 percet tudtam futni, aztán feladtam, mert éreztem, hogy ez bizony használhatatlan esőben. A városban egyébként elég dizájnos járda van mindenütt és ahogy tapasztaltam, azt nem bírja az én cipőm. A jobb csuklómra estem és mondtam is, hogy az idei csontsűrűség szűrés kipipálva, mert nem lett semmi baja! Haza értem, folytogatott a sírás, mondtam az uramnak, hogy belehajíthajuk a cipőt az óceánba, mert ez bizony itt nem jó.(Mégis csak Floridát kellett volna választani!) Azt mondja a férjem: "én megmondtam, hogy a másik cipőt válaszd!!" Na, neee! :)

Képzeljétek! Ma fény volt és végre kipróbálhattam. :) 7 km-t futottam benne és szárazon perfekt.