Ma lenne anyu 64 éves. Az öcsém ilyenkor mindig telerakja a Facebook-ot olyan képekkel, amik a halála előtt készültek nem sokkal, de én nem szeretem azokat, inkább választottam egy fiatalkorit. Sajnos mosolygósat nem nagyon leltem, mert anyu a boldogtalanság archetipusa. Ritkán láttam nevetni, boldognak lenni pedig még sokkal kevesebbet. Kevés embert szeretett életében: a gyerekeit, az én gyerekeimet, néhány rokonát és az apámat. Nem sokat beszélt róla, de annyit tudok, hogy az élete első és egyetlen szerelme volt. De az apám.....meglehetősen házas, két gyerek apja.....és, ha jól emlékszem a főnöke is volt. Én értem, hogy a szerelem és a ráció nem járnak kézenfogva......na de Mama! Az én életembe ez a történet elég mély nyomot rótt és van néhány axióma, amit mindig betartottam. Soha nem jártam olyan pasival, akinek ott volt a gyűrű az újján és soha nem kerültem olyan nexusba egy főnökömmel sem, bár azt hiszem volt egy-kettő akit barátomnak mondhattam. És soha nem döntenék egyedül egy gyerek sorsáról. Ugyanis szerintem nem véletlenül alakult úgy a történet, hogy egy gyerekhez két ember szükségeltetik. Úgy vélem sok nehézséggel kell számolnia annak a kisgyereknek, aki úgy nő fel, hogy elhitetik vele, ő a világ közepe. Főleg, ha testvér sincs a közelben, akkor meg alapvető dolgokat nem tanul meg a csimota. Én óva intenék az ilyen partizánakcióktól minden nőt, bár tudom, hogy ez ma elfogadott, sőt, talán még divatos életforma is.

Anyu szerelme az Antikrisztussal meghatározta az egész életét. Az enyémet meg főképp'! Ma sem értem, honnan vette, hogy csak egyetlen egy lehet az életében? És egyébként is, miféle kompromisszum az, amikor elég az üres 2. hely is? Amint a képen is látszik, nem anyámra hasonlítok. Hányszor hallottam életemben azt az örökbecsűt, hogy "olyan vagy, mint az apád, az se idegeskedett soha". Én kéremszépen leszek ideges, ha azzal megoldok bármit is, de ha nem, akkor meg minek?! Kész őrület lehet így szeretni valakit, aki annyira hasonlít valakire, akit gyűlöl. Ugyanis a szerelem az apámmal egy idő után átváltott örök gyűlöletbe. Később, az évek alatt volt néhány pasi aki próbálkozott nála, de egyik sem volt elég kitartó, hogy betörje az én "vadkanca" anyámat. Mert a hosszú magányos évek alatt, tényleg egy igazi vadkanca lett belőle. Olyan 12 éves lehettem, amikor megismerte az öcsém apját, aki egy végtelen türelmű, tündéri pasi volt. Én ennek akkor már nagyon örültem, mert eléggé terhessé vált, hogy mindig engem gardírozott anyám. Az Öreg (én csak így hívom) most 73 éves és szerencsére nagyon jó egészségnek örvend! Érzésem szerint, neki minden bizonnyal anyám volt és maradt az örök szerelem. 

Van néhány dolog amiben biztos vagyok anyuval kapcsolatban. Amióta az eszemet tudom mindig betegeskedett és ennek az a legfőbb oka, hogy a viszonyát az Antikrisztussal nem tudta a helyén kezelni és lezárni meg főleg nem. A másik, hogy nem volt meg benne a képesség a boldogságra. Mert nincs ám meg minden emberben. Mindig szorongott és ideges volt. Arra mindig volt indok, de az élet nagyon pici örömeit nem igazán vette észre. Amikor már felnőtt voltam és átrendeződtek az "erőviszonyok" a kapcsolatunkban, volt, hogy mondtam neki, cserélje le a világlátó szemüvegét egy olyanra, amin keresztül észreveszi a jó dolgokat is a mindennapokban! Aztán, ahogy idősődött egyre inkább kezdett "lazább" lenni, és egyszerűen nem idegeskedni folyton.

Az április 15 azért is emlékezetes, mert ezen a napon került be utoljára a kórházba és onnantól kezdve az intenzívosztályon volt július végéig. Általában lélegeztetőgépen de ritkán, rövid időre levették róla. Kemény, harcos  nő volt, szinte végig tudatában volt annak, hogy mi történik vele. COPD-ben halt meg, de még a kórházban is küzdött a cigiért. :( Remélem mostmár békében nyugszik!