A tegnap délelőtt meglehetősen jól sikerült. Reggel korán keltem, hogy lebonyolítsak egy kis vérvételt, ami már február végén esedékes volt, de akkor tájt, nagyon hidegre virradtak a napok és nem tudtam rászánni magam, hogy elinduljak. Most, hogy megvártam a tavaszt, sokkal jobb. Kevés alkalommal látom a várost reggel. Mint otthon, itt is sokan vannak a vérvételen, bár limitált az emberek létszáma, mert időpontra megy ez is.

Apropó időpontkérés. A már jól ismert szimpatikus férfihez kerültem időpont kéréskor. Azt mondom, az összes számomra antipatikus spanyol abban az Amara nevű orvosi rendelőben dolgozik, ahová járunk, méghozzá mind a recepción. Mondom neki, hogy mi járatban vagyok. Erre ő válaszként valami iszonyú sebességgel elhadart egy kérdést, de mindeközben a monitorrol le sem vette a szemét, hogy rám nézzen. Kérem, ismételje meg! Filmbe illő jelenet volt, ahogy felemeli a tekintetét a monitorról, rám néz és megkérdezi újra....hogy melyik napra szeretném a találkát. Az ábrázatában minden benne volt. Útálta a hétfőt. Útálta, hogy zaklatom és egyáltalán...mit keresek én az ő országában, amikor meg sem értem, amit mond nekem! Válaszoltam neki: csütörtökön. Hány órakor...Itt választani lehetett. Választottam. Természetesen az ő arcán végig grimaszok voltak. Természetesen az én arcom pedig mosolygott....Ettől aztán végérvényesen elege lett belőlem. Aztán mégegyszer megismétlődött ez a kérdéssor, mert rögtön adott időpontot a háziorvoshoz is, aki majd elmondja ugyebár, hogy javult-e az a fránya vérkép avagy sem! Megkönnyebültem, amikor már az összes találkát megbeszéltük, gondoltam indulok. De nem! Szüksége volt neki a telefonszámomra is. Jo-der!! Magyarul sem tudom! Egy telefonszámot tudok itt, az a férjemé. Gondoltam, megadom itt is azt, mert ugyan ő sem beszél spanyolul,de körülötte mindig van egy két hispán. Elmantrázom neki spanyolul a számokat és közben észrevettem, hogy nem is ír semmit a gépbe.....mert ez a szám már tavaly nyáron be lett diktálva, ő meg csak össze akarta hasonlítani. Amikor befejeztem a jól ismert nemzetközi kézjellel (hüvelykújj feltartva a magasba) jelezte, hogy meg van elégedve velem. 

Tehát, a vérvétel gyorsan haladt, de itt egységnyi idő alatt leszólítják az embert az utcán is, a váróban szintén. Így aztán hamar akadt beszélgetőpartnerem egy 82 éves nénike személyében. Gondolom, azt már nem kell mondanom, hogy kinézett kb. 65 évesnek. Hú ezek a spanyol nyugdíjasok! Helyesek, szépek, jó ízlésük van. Nem tudom, hogy csinálják...... de erről már írtam! Edina mondja, ha gyakorolni akarok beszélni, üljek be egy kávézóba és egy óra múlva, már ott fog velem ülni egy spanyol, aki majd beszél nekem....Ezt ő kipróbálta. :)