Ezt a velős címet, már tegnap kitaláltam, amikor a képen látható hegyekről mentünk le-föl, több, mint húsz kilóméteren kersztül. A túra ott kezdődött, ahol tíz napja véget ért az előző. Pasaia-ba most busszal mentünk és onnan gyalog a Francia határig.

Nyilvánvaló, hogy az indulás nem volt egyszerű. A terv úgy szólt, hogy hétkor kelünk és indulás. :)  A realitás az volt, hogy fél hét körül felébredtem és konstatáltam, hogy esik az eső. Azért akkora túrázók nem vagyunk, hogy ilyen időben is menjünk. Ágyba vissza. Legközelebb, csak akkor nyitottuk ki a szemünket, mikor már verőfény volt és fél tíz. Az útjelző tábla szerint szűk hét óra alatt meg lehet tenni a távot, így hát egy kis matek után eldöntöttük, hogy nem késtünk le semmiről. Ámde, életem párjának eszébe jutott, hogy el kell mennie az intézetbe ahol dolgozik, mert nitrogént kell adagolni a nanomikroszkópba. Egy szó mint száz, rapid csomagolás, szendvics készítés és nitrogénadagolás a nagyon okos gépbe. Két óra volt, mikor elkezdtük a túránkat. Ami itt nem nagy probléma, mert este tíz körülig világos van. 

Első probléma az volt, hogy szembe találkoztunk a már múlthéten megismert kecskecsaláddal és igazából nem tudtuk, hogy a nagy szarvú bakkecskétől, most akkor meg kell ijedni vagy nem?! Biztos,ami biztos kikerültük. Méghozzá, úgy, hogy ők voltak az emberek által lejárt úton, mi pedig másztunk a sziklán. :D Később találkoztunk még tehenekkel, lovakkal és juhokkal is. Na, az már kétségtelen, hogy a kostól tartani kell, tehát igyekeztünk gyorsan elkerülni őket. Amikor rajtoltunk még nagyon jó idő volt. Ötven faktoros napkrémmel kentem be a ruha alól kilógó testrészeimet, mondván, hét óra gyaloglás ilyen gyönyörűséges időben szénné égeti a bőrömet. De erre esély sem volt, mivel olyan két órája lehettünk úton, amikor elkezdett esni a jól ismert apró szemű baszk eső. Itt ez a csapadékforma  a leggyakoribb. Hegyről fel-le esernyővel és pléddel a fejünkön. Természetesen megjelent az óceán felöl az északi szél is. Hmm, de jó is volt!!! Bennem nagyjából itt fogalmazódott meg először a mai posztom címe. Vasárnap délután van, lehetne otthon punnyadni az ebéd után, mi pedig.....és még ebéd sem volt. Istenem, hányszor eljátszottam a gondolattal, hogy Brigike is itt gyalogolna velünk, már régen szabotálta volna az akciót, de legalábbis leült volna az első fa alá és imádkozott volna az ő Szabijához, hogy mentse meg innen, de izibe'. 

Az egész út az óceán mellett ment végig. Nagyon szép volt, pazar képeket készítettünk (de sajnos, egy poszthoz csak egy képet lehet feltenni). Ezért most kezdek egy másik posztot. :)