Célba vettük Passaia-t, ahonnan csak a végtelen óceán látszik. Busszal mentünk Donostia széléig, onnan pedig tovább gyalog a hegyeken át. Ez volt a mi kis "El Camino-nk". Az útjelzők alapján, két óra gyalogtúra volt, de nekünk nem tűnt annyinak. Ketten vágtunk neki a férjemmel, mert a kislányom azt mondta, ő most is hegyen van, nehogy már gyalogoljon egy másik hegy kedvéért! Pedig nagyon szép volt az erdei út és nagyon sok ember tette meg a túrát. Tele volt az ösvény Franciákkal (mondjuk a város is tele van velük). Innen egy huszonegynéhány kilóméteres gyalogtúra a Francia határ. Borongós idő volt, ami egyrészt üdvözletes, mert nem tűzött a nap a fejünkre, másrészt éppen ez a fény hiányzott a szép színekhez, a fotózáshoz. Egésznapos kirándulás volt, így este mikor megéheztünk az óceán parton felfedezett kis vendéglőben ettünk. Grillezett szardiniát. Nagyon finom volt, hamar megettük az apró halakat, de később nagyon megülte a gyomrunkat. 

Azért annyira nem volt a világ legvége, mert egy kecske családdal is találkoztunk. Kiterítettük a plédünket és ott pihentünk a "friss" levegőn. Éppen, hogy csak haza értünk az aznap esedékes tüzijátékra, amit  Ausztrálok szervíroztak és persze nem vittük a fotómasinát, és persze nagyon-nagyon szép volt. Szívek és smile-k repkedtek az égen.