Ez már nem félelmetes, ugye Ildikó?
Ma nagy dolog történt velünk. Megkaptuk az egy hónapja megrendelt MUGI kártyánkat. Ez a plasztik lapocska arra hívatott, hogy utazzunk általa kedvezményesen. Mondhatnám... bérlet, de akkor az otthonira asszociáltok és nem egészen úgy működik. Először is ezt nem bonyolították túl. Lehet vele helyi, helyközi buszozásra és vonatozásra is használni. Ezen kívül van két busztársaság a városban és mindkettőn szuperál. Tehát a polgár, kedve és tehetsége szerinti pénzmennyiséget rátölti a kártyára, amikor felszáll a buszra, akkor csipogtat vele egyet. A gép pedig kiírja az egyenleget. Ennél még sokkal okosabb, hogy utazással arányosan ad kedvezményt. Első húsz utazásnál negyvenöt százalék a kedvezmény ( az egyesével megvásárolt jegy árából, amit csak buszon lehet venni). Huszonegy és ötven utazás közt ötvenhat százalék a kedvezmény és ötvenegy utazás után pedig már kilencven százalék az engedmény. Fiataloknak huszonöt éves korig ( csak a helyben lakás a feltétel ), alapvetően tizennégy százalékkal kevesebbről indul a tarifa. Azért tartottam fontosnak leírni ilyen részletesen, mert szerintünk egész jó ez a rendszer, jól is működik, nincsenek bliccelők és ellenőrök sem. Tehát, aki tudja adja át a BKK-nak és a Tisza Volánnak. Nem tartanak fenn irodákat, csak trafikokban ( félve írom le azt a szót nektek :) ) lehet igényelni és oda is kell érte menni. Feltölteni szintén ott kell, vagy ATM-eknél.