...mert az enyém igen. Tegnap. Namármost a feltett kép és a mai posztom címe köszönőviszonyban sincs egymással, de egyszerre csak egy fotót tudok feltenni, és mivel nincs fotóm, az elhagyott dorkómról, így marad a parádé.

De nekem nem volt parádés a kedvem, mert a már szóba hozott tizennégy és fél éves gyermektől égtelen haragra gerjedtem. De most nagyon elébe mentem a dolgoknak. Az történt, hogy az ominózus gyermek vágyott egy cipőre. Elmentünk megvettük a cipőt, és mint a legtöbb gyerek, nem is olyan sokkal később már abban rótta az utcákat. A lényeg, majdnem kimaradt, hogy az én Converse dorkómba indult el. Pedig van neki sajátja, de az enyém mégis csak jobban tetszett neki. :((( Tehát dorkó, a dobozban, új cipő lábon. Jöttünk-mentünk és betértünk a Lidl-be vásárolni. Olyan fél órát lehettünk bent, éppen fizettünk, mikor eszébe jutott, hogy a szatyor nincs nála. Vissza a boltba, keresésbe kezdtünk. A cipőnek csak a hült helyét találtuk. Pontosabban az üres dobozát, mert a használt dorkót már valaki más eltette. Volt néhány erőtlen próbálkozásunk, hogy elmeséljük az ott dolgozóknak, de az első válasz az volt, hogy nem tudnak segíteni, mert nincs kamera. Aztán utánunk jött egy pénztáros, és mondta menjünk be a rendőrségre és ők majd átnézik a kamerával felvett filmet. Na ja, majd fél Donostia az én használt babakék dorkómat fogja keresni! Ezzel ne is töltsük az időt. Kifelejövet lábon kihordtam egy agyvérzést és égtelen haragra gerjedtem. Szerintem bármelyik cigány kocsis leckét vehetett volna tőlem káromkodásból. Nem tudom, ti észre vettétek-e, de az embert a gyereke (GYEREKEI) olykor annyira fel tudják dühíteni, mint ahogy a földkeregségen sokan nem!? Mindenesetre használja egészséggel a dorkómat, akárki vitte el!